Verses, novellás kötetemet szeretném bemutatni. Pusztán az írásokat tudom idemásolni. Természetesen, több fekete-fehér illusztráció is szinesíti a könyv beltartalmát. A könyv 2007-ben jelent meg, magánkiadásban. Azóta már több írást újra gondoltam, javítottam, de ide az eredti fomában töltöttem fel. A könyvben téma szerint vannak csolportosítva az írások.
MInden hinájával együtt, azért figyelmetekbe ajánlom. Hiszen, a lelkem van benne!
Ára: 800 Ft+postaköltség
A könyv válogatott verseiből, megjelent egy verses CD is, melynek címe: Meztelen gondolatok
Együttes vásárlás esetén engedményt adok!
|
CSALÁD VERSE
Hóhányó lett a fiamból!
Holle anyó felkelt,
Kinézett az ablakon,
Ámult-bámult le a Földre,
Majd sietett a naptárhoz.
Kapott is a fejéhez: Ajaj!
De nagyon elkéstem!
Mindjárt vége a januárnak,
S egy pihe hó még nem esett.
Sopánkodott Holle anyó:
Így megvénültem?
Elalszom a telet,
S fedetlen a föld odalent?
Perdült-fordult,
Kapta a vánkosát,
Mit sietve az ablakpárkányra vetett,
S két fáradt kezével ütlegelte.
Hullott a pihe,
Szállt a szélben,
S a földet hamarosan,
Hótakaró fedte.
Az emberek csak néztek,
Nézték az eget,
Orrukra sűrűn hullt a hópihe,
Tátott szájuk is tele lett vele.
Szólt a gazda:
Eridj fiam! Öltözz fel melegen,
Fogd a hólapátot, s
A járdáról a havat hányd el!
Ugrott a gyermek,
Kapta a télikabátot, és a hólapátot,
S nagy örömmel látott a munkához.
Így lett a fiamból, hóhányó!
2007. 01. 27
Tegnap borús volt a lelkem
Tegnap borús volt a lelkem,
A Nap sem nekem ragyogott,
Hiába a csilingelő madárcsicsergés, mert
Füleim zárt kapui kirekesztették.
Bennem dúlt az égiháború,
Szemem őrülten pattogó szikrát szórt,
Ki bele nézett,
Nyakát behúzva eloldalgott.
Haragom tárgya, otthonom feldúlása,
Kalapács, fúró, zűrzavar és rohangálás, s
Levert, csempe szilánkjai repkedtek,
Mintha csak szemem haragos szikrái lennének.
Tüdőm is lázadt a porfelhő ellen,
Orrom állandó tüsszögésre ingerelve,
Ha bomba robbant volna, akkor se
Lenne nagyobb, és sűrűbb a porfelleg.
Lelkem zaklatott, feldúlt, mint a lakás,
Egy egész napra volt szüksége, hogy kidühöngje magát,
Tajtékzó haragja csendesen elüljön, akár
A porfelhő finom szemcséi a bútorokra települjön.
Végre eljött a nyugalmat, enyhülést hozó éj,
Lehunyt szemeim mögött
Az agyam sokáig dolgozott még, hogy
Rendbe rakja zaklatott elmém.
Lassan lazulni kezdtek feszült idegeim, s
Az álmok mezejére tévedtem,
Hol végre fülem kitárt kapui meghallhatták zengeni,
A madárkórus gyönyörű dalát.
Eljött a reggel, madárdaltól hangosan,
A vekker is ébresztőt fújt: bim-bam!
Fülem hallotta a madárdalt, mert
Zaklatott lelkem, az álmok mezején végre,
Nyugalomra lelt!
2006. 05. 21