Vágyakozás

 

A lágyan ringatódzó hajók oldalát,

Selymesen simogatják a tenger hullámai.

Várakoznak!

Várják a fárasztó nap után a pihenés óráit.

 

A leszálló éj sötétjével átkarolja,

Az álmos hajótesteket.

Elcsitulnak a kikötő hangjai, és

Te, csak a csendet figyeled.

 

A parton állsz, hallgatózol.

Érzékeid felerősödve,

Minden apró ingerre felélednek.

Még egy utolsó pillantás a távolba, s elindulsz.

 

A tavasz illatai elültek, s

A rózsa, szegfű és ibolya szirmain

Nem döngicsél a méhecske, s

Ma már nem gyűjti a mézédes nektárt.

 

Alszik a kikötő, a mező, a Föld, a Világ.

Alszik az út, csak lépteid zaja hallik.

A partról hazaérve, immár alszol te is, s

Álmodban újra éled a hajóút izgalmát.

 

Az álom mosolyt csal az ajkaidra,

A Hold sápadt fénye selyembe öltöztet.

Sejtelmesség ölel át, s én csak vágyom,

Ismerni átélt perceidet.

                                               2005. 11. 16

 

 

 

Tavasz költözött a Szívembe!

 

Mikor megismertelek, nem voltál

Több, üres szavaknál, s

Betűk sorakoztak a monitoron,

Akár hangjegyek a

                                      kottán.

Majd hallhatatlan zenétől

Láthatatlan húrok pendültek,

S ki tudja miért, és hogyan történhetett,

A szavak egyszer csak

                                   feléledtek.

Vágytam utána, lestem minden éjjel,

Hogy ujjaid sebes mozgása által

A betűk a képernyőmön,

Vidám, bohókás táncra

                                  perdüljenek.

Mint narkós, a kábulattól szédültem,

S szívem egyre hevesebben vert,

Hogy lerázza borda börtönét,

Hogy szabadon dalolja:

                                    szeretlek.

A tavasz lehelete Szívembe költözött

S, hogy hallhattam végre hangodat

A melegség elöntött, s

társamul szegődött egy új érzés, az

                                   türelmetlenség.

Idő szaladj! Röppenj!

Utad legyen sietős!

Hozd el hozzám végre Őt,

Kinek táncoló szavai, megérintettét

                                     bensőm.

Hozd el nekem, hogy ujjai,

Többé már ne a billentyűkön

Járják keringő táncukat, hanem,

Hogy végre megsimíthassák égő

                                      arcomat!

 

                                       2006. 03. 09

 

Szeress szerelmem!

 

Szépséges szép szerelmem

Szelíd szürke szemeiből

Szilaj szikrák szállnak

Szerelmes szívem szavából szőtt

Szikrázó szobámba.

 

Szája szájamat szelídíti

Szikrázó szobámba szédíti

Szilaj szavak szorításában

Szerelem szerelmet szül s

Szendergő szobámba szédülve

Szunnyadnak szelíden.

                                2006. 04. 07

 

Kezem a kezedben

 

Kéz a kézben bóklászunk,

Erdőn, mezőn sétálunk,

Némán hulló falevelek,

Álmaim hercegét villantják fel.

 

Az ősz meleg színeivel,

Gondolataim ölelik meg,

Rád gondolok, kedvesem,

Barna szemedfénye édesget.

 

Hajkoronád dús bozontján,

Játszik az őszi napsugár,

Meg, meg csillantja némán,

Hajad néhány ezüst szálát.

 

Gondolatom, álmom, Te vagy,

Téged ölel az ősz bársonya,

Ölellek én is álmaimban,

Hiszen, csak tünemény vagy!

                               2005. 10. 05

 

Parázs - Varázs

 

Utamat a verő fényes Nap, aranyló sugára világítja, s

Gondolataim, mint folyónak megeredt árja,

Sebesen hozzád szállnak.

Képzeletben látom tested teljes valóságát,

Sugárzó barna szemed ragyogását, s

Hullámos ívű piros ajkad mosolygását.

 

Lágy szellő borzolja dús fekete hajad,

Mint, mikor két kezem a vágytól

Hevülten tincseidet húzza, s midőn

Gyengéd fájdalmadtól felszisszensz újra,

Karjaid egyre hevesebben ölelnek, s

Szenvedélyes csókod szívemet dobogtatja meg.

 

A nyár forróságát elnyomja lelkem, testem izzó parázsa,

Ajkaid mézédes, puha érintésének varázsa,

Mely egyszerre oltja, s korbácsolja feljebb, egyre feljebb tüzemet,

Míg szerelmünk eléri a magasságos eget,

Majd elcsitulva hull alá,

Immár, elégedett pihegéssel szunnyad tovább.

 

                                                                     2006. 05. 17.

 

 

Jó éjszakát kedvesem!

 

Ágyamban fekszem, s hallgatom,

Egy magányos tücsök bús dalát,

Egyre csak húzza: cirip, cirip,

Miért nem vagy itt,

Másutt hajtod álomra fejed,

Jó éjszakát kedvesem!

                              2006. 08. 23

 

Míg a halál el nem válasz!

 

Melletted ültem s

Csak néztem édes mosolyod.

Nem szóltunk, a csendet hallgattuk,

A perc s  pillanat varázsát.

 

Kéz a kézbe,

Tekintet, a tekintetbe kapaszkodott,

S lelkünk öröm járta át, és

A csendben megszületett a boldogság.

 

Még nem láttalak szebbnek, boldogabbnak,

S tekinteted kék tengerében,

Soha, nem vesztem el így még,

Ajkunk összeért, lepecsételtük a megszületett érzést.

 

Mindörökre! Míg a halál el nem választ!

                                                     2006. 08. 18

 

 

Csak egy villanás

 

Egy villanásnyi barátság csupán,

Melynek elmúlt s lehullt fátylánál,

Csevegő-csacsogó szavak,

Akár a lábnyomok megmaradtak.

 

Fátyol fedi vidám csevegéseinket,

Mik az éjszakába nyúltak mind el.

De a szavak oly vidám csengése,

Most szomorú ritmust zengenek.

 

Elmúlt, s vissza már nem jő tán soha,

Kese-édes emléke mind itt maradt,

Harag nélkül keringő gondolatok,

Csendesen születnek, akár az árnyékok.

 

Mély s mozdulatlan a bánatom,

Mint az elcsendesedett hullámok,

S a sivatag rekkenő hőségében

Mozdulatlanul lapuló élőlények.

                                    2007. 03. 04.

 

Kikelet nyitánya

 

Íme, a tavasz várva vár,

Ezernyi kis madár dala száll,

Daluk a kikelet nyitánya, a

Szerelem kapuit kitárja.

 

Mezők temérdek virága,

Bársony illatok kavalkádja,

Szerelmes kérész járja násztáncát,

Tiszavirág lobbanását.

 

Kikelet édes szavára,

Életre kelnek a vágyak,

Szívem szerelmes dobbanását,

Dalolja néked egy csalogány.

                                 2006. 03. 04.

 

Buszon

 

Megy a busz,

Rója a kilométereket,

A fák, bokrok

Szaladnak ellenkezőleg.

Mellettem üresen ásít a szék,

Nézem, s rád gondolok,

Kár, hogy a széket

Te, el nem foglalod!

                         2006. 08. 27

 

Fantáziálás

 

Álmodom!

Fantáziám szárnyán szállok,

S vadászként megállok

Az ősrengeteg buja fáinak tövében.

 

Várok!

Vadász szemeim lesik a vadat,

Mely gyanútlanul arra szalad,

Szomját oltani, a csörgedező patakban.

 

Mozdulok!

Íjam feszítve a magasba emelem,

S a nyílvessző süvítve száll belőle,

És a Vad, a csodás őz, a földön terül el.

 

Bámulom!

Az őz oldalán lassan csörgedező piros vér,

Melynek édes illatát hozza felém a szél,

S gondolataimban felvillan egy kép.

 

Ébredek!

Arcodat látom a fák lobjainak sűrűjében,

S huncut mosolyodat szád szegletében,

Riadtan rezzenek össze! Csak képzelődtem!

 

                                                   2006. 02. 07