Lődörgő Sün Ödön

Lődörgő sün Ödön,

Besündörgött a küszöbön.

Ráköszönt a zsíros bödön:

- legyen szép a napod, Ödön!

- dudorászott süni, amint az erdő közepén lévő réten lődörgött. Mert Ő, bizony nem szeretett sietni. Csak úgy céltalanul mászkálni, sétafikálni, azt igen, azt szeretett. Mindent aprólékosan szemügyre vett, alaposan körbeszaglászott, ehhez pedig időre volt szükség.

Egyszer, mikor ismét a réten ténfergett, szimatolgatott, egy színes pillangó röppent arra. Érdeklődve figyelte. Süni oldalát furdalni kezdte a kíváncsiság. Vajon ki lehet, mi lehet? Még sosem látott hasonlót. Azonnal a pille után eredt. Látni akarta, hová, merre tart. Szaladt árkon-bokron át. Nem nézte merre, csak futott. Volt, hogy megbotlott. Ilyenkor összegömbölyödve gurult tovább, közben lehullott falevél, körte, alma, gesztenye szúródtak a tüskéire. A pille, mintha csak játszadozna vele, időnként megfordult, és feléje röpült, majd ismét irányt változtatott, és kacéran verdesett szárnyacskáival, szinte hívogatva a sünt egy jó kis kergetődzésre. De süni már nagyon elfáradt. Beesteledett, éhes volt, és jaj, hol az anyukája? Pityeregni kezdett.

- Mi a baj sünike?

Süni elpanaszolta bánatát, és a pille megígérte, hogy ugyan haza már nem tudja vezetni, de a közelben van egy ház, ott biztosan befogadják éjszakára.

Így is lett. Egy copfos kislány nyitott kaput. Süni megijedt, de csak egy kicsit, mert a kíváncsiság megint erőt vett rajta, így ismét szimatolni kezdett. Mikor megérezte az almás pite illatát, minden félelme elszállt. A leányka fel akarta venni a földről, mikor valaki rémülten kiáltott:

- Jaj, vigyázz! Megszúr!

- Dehogy, anyu! Nézd! – és megsimogatta az állatot, aki hagyta magát.

Odabent a sünit egy kis kosárba tették. Nem messze tőle egy másik, nagyobb kosárban egy kutya heverészett lustán. Egyik szemét kinyitotta, úgy figyelte, mi a sürgés oka. Kissé morgott, jelezve a jövevénynek, hogy a házban ő az úr.

- Na, bolhás! Mit szólsz? Aztán jól viseld ám magad! – mondta az anya a kutyának, közben tejet adott tüskésnek, majd lámpát oltott.

 Reggel az asszony kiabálása verte fel a házat:

- Bolhás! Megcsócsáltad a piténket? Most mit adunk a nagypapának, ha megérkezik?

Ekkor, az asztal felől halk motozást hallottak. A süteményt takaró konyharuha alól előbújt süni, akinek bajuszán néhány szem pitemorzsa árulkodott.

- Áhá! Szóval te voltál? Most mi legyen veled? Te, te, te, kis pite! - nevette el magát az asszony amint a sün kikerekedett szemeibe nézett. A kis lány is nevetett, tapsikolt:

- Pite, Pite lesz a süni neve! Hallod Bolhás? Pite!

Pite, Pite, almás pite,

süni bajszán illeg-billeg.

Mérges lett a ház asszonya,

mert nagyapó így éhen marad!

Az eset óta, eltelt néhány nap. Bolhás és Pite összebarátkoztak. Sokat játszottak, kergetőztek. Egyszer Pite megkérdezte a kutyát, miért van nyakörve?

- Azért, mert megvéd a bolháktól és a kullancsoktól. Kellemetlen és veszélyes élősködők. Pite csodálkozott, mert ugyan kicsi süni volt, de azt tudta, hogy nekik nem ártanak, sőt, nagyon jól megvannak együtt. Unalmas estéiken, az apukájával együtt szoktak sakkozni. A kullancsok voltak a fekete, a bolhák a fehér bábúk. Az emlékezéstő elszomorodott.

- Kössünk egyezséget! - Szólt barátjához. - Én átveszem a bolháidat, te pedig hazaviszel engem. Olyan rég eljöttem, a szüleim már biztosan agyon aggódják magukat miattam.

Bolhásnak tetszett az ötlet. Hamarosan útra keltek, és meg sem álltak süniék otthonáig. Ott a kutya kirázta a bolháit, süni hagyta, hadd másszanak a tüskéi közé. A sün-szülők pedig, alapos fejmosás után végre magukhoz ölelhették csavargó csemetéjüket.