A húsvéti nyuszi megmenekül

         „Nyuszi ül a fűben, ülve, szundikálva”, vagy még sem? Hát persze, hogy nem! Nyuszi Gyuszi vígan szaladgál, ugrabugrál a mezőn. Friss tavaszi szellő a játszótársa. Kacagva kergetőznek, bújócskáznak. Egyik nap, nem tudni miért, a nyuszi nagyon elfáradt, és kérte barátját, Szellő Szilárdot, hogy kicsit pihenjenek meg. Éppen egy kidőlt farönk mellett álltak meg, amire nyuszika nagy örömmel ült le. Szellő barátja is megpihent Nyuszi vállán, és épp csak annyira fújdogált, hogy beszélgetni tudjanak.

- Tudod, az idén iskolába megyek. A szüleim azt akarják, hogy többre vigyem, mint ők – mondta a nyuszi.

- Akkor már nem is játszol velem többet? – kérdezte Szellő.

- Tudod, mire eljön az ősz, az iskola ideje, már nagy nyuszika leszek, nem szaladgálhatok örökké a mezőn.

- És mi leszel, ha nagy leszel, ha már nem szaladgálhatsz többé?

- Én húsvéti nyuszi szeretnék lenni! És, te mi leszel? Mert te is meg fogsz nőni.

- Apukám a jeges északi szél azt mondta, én orkán leszek. Mert ha mérges vagyok, már most olyan, de olyan erősen tudok fújni..! Azt mesélte, hogy nagy hatalmam lehet majd a földön, és ha akarom, romba dönthetem a világot. De én nem akarom! – fakadt sírva Szellő Szilárd. Ettől az érzelmi kitöréstől erősebben kezdett fújni. Nyuszinak már összeborzolta a nyakán a szőrt.

- Csillapodj barátom! Nézd, mit csinálsz!

- Jaj nekem! Ne haragudj! Nem volt szándékos! – mondta a szellő, és lágyabban fújdogált tovább.

- Tudod, a húsvéti nyuszi szép festett tojásokkal lepi meg az embereket, aminek azok

nagyon örülnek. És én úgy szeretném, hogy örüljenek! – magyarázta Nyuszi Gyuszi, hogy miért akar ő ilyen mesterséget tanulni. A szellő

csendben hallgatta, csak néha engedett meg magának egy-egy sóhajt.

- De szép! – Mondta. – Szerinted énbelőlem nem lehetne húsvéti szellő?

- Hát, ezt nem tudom, de majd megkérdem apukámtól, ha hazaérek.

- Már menni akarsz? Hisz még alig játszottuk.

- Nézd csak, milyen magasan jár már a Nap!

Mindjárt kész az ebéd, és anyukám nem szereti, ha várni kell, mert kihűl az étel. De elkísérhetsz, és addig még játszhatunk.

         Így, hát elindultak. Kicsit ugrándoztak, kicsit szaladgáltak, majd sétáltak. Nem sokára el is érték az erdőt. A legmagasabb fától balra volt nyusziék odúja. Már csak pár lépés volt hátra, mikor valami a magasból pontosan a lábuk elé esett.

- Nicsak! – torpant meg nyuszika. – Hát ez?

Szellő is nézegette azt a valamit. Körbejárta, minden oldalról megnézte, majd megállapította, hogy az bizony egy tojás. Sok hasonlót látott már a tyúkólakban.

- Jaj de jó! – ujjongott Nyuszi Gyuszi. – Előbb lehetek húsvéti nyuszi, mint gondoltam. Segítsd hazagörgetni! – kérte Szellő Szilárdot.

- Rendben! – mondta szellő, és óvatosan fújkálta a tojást, ami lassan gurulni kezdett. Nyuszika pedig terelgette, nehogy rossz irányba akarjon gurulni.

         Alaposan megizzadva ért a nyuszi haza. Boldogan újságolta édesanyjának, hogy már az idén, még iskola előtt húsvéti nyuszi lehet, mert a tojás már meg van hozzá. Csak ki kell festeni. Édesanyja örült gyermeke jókedvének. A kamrából kerített süntüskét, mókusbojtot, teknőspáncélt, színes virágszirmokat.

- Tessék! Itt vannak a kellékek, láss neki a tojásdíszítésnek! Már nincsen sok időd húsvétig!

- De, mami! Én nem tudom, mit kell ezekkel kezdeni!

- Lárifári! Na, nézz csak ide; teknőspáncélba vizet teszel, süntüskével rajzolsz, a szirmokból kevered a festéket, mókusbojttal pedig festesz.

         Nyuszi Gyuszi hozzálátott a nagy munkához. Úgy belemerült a tervezésbe, hogy meg is feledkezett barátjáról, Szellő Szilárdról, akit az odú előtt hagyott. Ám Szilárd elunta a várakozást, és hazaröppent. Szülei már aggódtak, és utána akarták küldeni a vihart. Szerencsére erre már nem kerülhetett sor.

Míg nyuszika rajzolgatott, festéket kevert, hirtelen valami kopogást hallott a tojásból. Azt gondolta, biztosan az ajtón kopogtat a szomszédasszony, mint mindig, most is elfogyott a sója. De rosszul gondolta. A kopogás megismétlődött, és sokkal kivehetőbb volt, mint az előző. Sőt, a tojás tetején egy kicsinyke repedés keletkezett. Nyuszi megijedt, és mamájához szaladt:

- Anyu, anyu! Valaki van a tojásban! Ki akar jönni! Gyere már, és nézd meg! – húzta-vonta anyukája kötényét.

         Mire sikerült édesanyját beráncigálni a szobába, a tojás tetején nagy lyuk tátongott, és egy helyes csőröcske kandikált ki belőle.

- Atyavilág! – kiáltott fel a mama. – Mi a csuda lehet ez? Majd közelebb lépett, akkor látta, hogy egy madárka kelt ki a tojásból. Nyuszika is nézte, meresztette szemeit, tátotta száját, majd sírni kezdett:

- Most nem lehetek hú-úsvé-éti nyu-u-szi-i!

- Ne sírj, inkább nézd, hogy meg van rémülve szegényke! És milyen aprócska! Látod? De aranyos!

- Mit csinálunk vele? – kérdezte, kicsit még szipogva Nyuszi Gyuszi a mamáját.

- Először is, készítünk neki egy finom, puha fészket. Aztán adunk neki enni, inni, úgy ahogy neked is. Ettől majd megerősödik, és hazarepülhet.

   Jó egy hét eltelt a madárneveléssel, mire Gyuszika ismés játszani ment a rétre. Éppen ott gyakorolta a barátja a szépen fújás tudományát, mikor nyuszika ráköszönt, majd elmesélte neki, mi történt a tojással és az azóta eltelt néhány napban. Mikor a Nap a delelőn járt, hazafelé indultak. A nagy fa felől riadt madárrikoltásokat hallottak, és két madár keringett kétségbeesetten a törzs körül, még a fű közé is benéztek. A két jó barát megállt, és megkérdezték tőlük, mit keresnek ilyen izgatottan.      Mikor meghallották, hogy egy elveszett tojás után kutatnak, nyuszi azonnal rávágta, hogy ők találtak egy ilyen tojást. Hazagurították, és most ott van náluk, és kikelt belőle egy kismadár. Majd megkérdezte, őt keresik-e, és hogy miért csak egy hét elteltével teszik ezt? Míg a nyuszi lak felé tartottak a madarak elmesélték mi is történt valójában:

- Jó egy hete, harkály-dróton jött az üzenet, hogy Héja apó nagyon beteg. Sürgősen el kellett menni hozzá a szomszédos erdőbe, az Öreg Tölgy Madárkorházba.  Megkértük a tavalyi ikreket, Héja Palit és Pétert, hogy vigyázzanak addig a tojásokra. Az este értünk haza, és hűlt helyét találtuk a legszebb tojásnak. A történet végére éppen haza is értek nyusziékhoz. Nyuszimama az ajtóban várta fiacskáját, és rémült sikoltozásba kezdett, mikor meglátta gyermeke mellett a két héját. Kisfiát azonnal rángatni kezdte befelé az ajtón.

- Mami! Mami! Ez fáj!

- Azonnal gyere be! Ezek a madaram felfalnak minket!

Nyuszi Gyuri nem értett egy szót sem az egészből. Ellenkezni kezdett és csak azt hajtogatta – de ők a kismadár szülei!

Végre a mama lecsillapodott, és odaengedte a fészekhez a madárszülőket, akik boldogan csőröztek meglelt csemetéjükkel. Héjapapa, héjamama felborzolt nyaki tollai közé ültette a fiókát. Megköszönték nyuszimamának, hogy gondját viselte fiókájuknak. Kifelé menet Nyuszi Gyuszihoz fordultak: - Ennivalóan édes nyuszi vagy!

         Telt-múlt az idő. Elmúlt a Húsvét, elnyíltak a virágok, a madarak is elrepültek messzire. Az iskola csengője hívta a diákokat. Nyuszi Gyuszi hátára vette az iskolatáskáját, és boldogan, járt az iskolába. Egyik nap, mikor hazafelé tartott, ismerős rikoltásokat, vijjogásokat hallott. Valami szörnyűség suhant a levegőben feléje, hatalmas árnyéka eltakarta a napot is. Három héja közelített! Már sokat tanult róluk, és tudta azt is, hogy örök ellenségük a nyusziknak, még akkor is, ha jót tettek nekik. Nem gondolkodott sokat, futásnak eredt. A madarak utána szálltak, és így kiáltottak:

- Ne haragudj nyuszika! Hálásak vagyunk neked, amiért megmentetted a mi Héja Rékánkat, de mi most megeszünk téged!

Nyuszi Gyuszi megbotlott egy kőben. Hanyatt esett. Rémülten nézte a veszedelmes madarakat.

- Ne bántsatok! Anyukám szíve megszakadna, ha bajom esne!

- Ez a sorsunk. Ragadozó madarak vagyunk, nem ehetünk füvet, mint ahogy te sem tudsz vérengző tigrissé válni.

- De, de én a barátotok vagyok! Nem illik a barátot megenni! Héja Réka ne bánts!

- Tudom, hogy nem illik, de nem tehetünk semmit ellene! A természet ellen nem lázadhatunk!

         A madarak ismét támadásra készen csapkodtak szárnyaikkal, de ebben a pillanatban hatalmas orkán erejű szél támadt. Tört-zúzott mindent, ami az útjába került. A madarak rémülten igyekeztek menedéket találni egy hatalmas fa ágai között. Ám, minden hiába volt. Szellő Szilárd tovább fújt, tépte, szaggatta az ágakat. A madarak tollait sem kímélte. Héja Réka esdekelve kérte az orkánt, hogy ne bántsa őket.

- Rendben, nem bántalak tovább. Meghagyom az életetek, ha megígéritek, hogy soha többé nem bántjátok Nyuszi Gyuszit!

- Meg is esküszünk, csak csillapodj, kérlek! Soha, még csak rá sem nézünk! Ha meglátjuk, inkább más irányba repülünk, nehogy a kísértés erősebb legyen nálunk.

- Így már jó lesz! - mondta elégedetten a szélvihar. Az orkán, látva, hogy a nyuszinak már nincsen mitől félnie, végre lecsendesedett, és vidáman szólította meg a még mindig reszkető gyermekkori barátját:

- Szervusz, nyuszi! Szellő Szilárd vagyok! Megismersz?

         Nyuszika nagyon boldog volt, hogy régi barátja ismét előkerült. Remegése is alább hagyott. Mire hazaért már miden félelme elmúlt.  Ettől a naptól fogva, ha nyuszi bajba került az orkánná nőtt Szellő Szilárd, mindig segített rajta, és húsvétkor, mikor a tojásokat festette Nyuszi Gyuszi, ő segített neki, hogy a festékek hamarabb száradjanak meg, így nem maszatolódhattak el, és Nyuszika csodaszép tojásokkal lephette meg az embereket.