Valahonnét a semmiből - mert házakat nem látni sehol - bukkant elő egy meztelen férfi, aki egyáltalán nem takargatva testét, nem tartott attól, hogy tevéjén kívül bárki is megláthatná őt.
Az esti homályban, a szürke égbolton megjelent a minden ember számára oly kedves, mindig változó alakú, sokszor nagy udvarral pompázó Hold. Most is csodás színekkel tündökölt az égbolton.
Valahonnét a semmiből - mert házakat nem látni sehol - bukkant elő egy meztelen férfi, aki egyáltalán nem takargatva testét, nem tartott attól, hogy tevéjén kívül bárki is megláthatná őt. Ám a teve zavarban volt a látványtól. Szégyenlős, nőies kacérsággal fordította el a fejét. Gondolta, Inkább saját púpját figyeli, és ellenőrzi rajta, hogy az induláskor elrendezett csekély szőre rendben van-e még. Mert bizony hiú volt a teve, és púpját szebbnek találta mint gazdája sovány, az övéhez cseppet sem hasonlító formáját. És, különben sem volt kedve az esti sétához. Jobb szeretett volna inkább otthon maradni, és rágcsálgatni valami finom eledelt. Gondolataiban éppen vacsora után, az esti alvásra készülődött. Hamar elnyomta az álom. Álmában Tündérországban járt, ahol az álom tündérei szanaszét repdesve a sivatagban, észrevették a csodálatos, szép, meztelen férfitestet és, hogy észrevétlenül szemlélhessék, gyorsan rózsatestet öltöttek magukra, s így igyekeztek a lehető legközelebb kerülni a gyönyörű látványhoz. Épp a teve és gazdája között bújtak elő a sivatag homokjából. Annyira boldogok voltak a tündérek, akik már ezer és ezer éve nem láttak hasonlót, hogy zavarukban elpirultak. E pír, a rózsa szirmait is pirosra festette. A három piros rózsatündér boldogan nevetett. A nevetéstől könnyeik kicsordultak a homokra, amitől az nyirkossá vált, és előcsalogatta a mély álmát alvó csigát. Az örömkönnyek áztatta homokban, a szunnyadó fűmagokban is elindult az élet, és nemsokára tengernyi fűszál bámulta a rózsákkal együtt a természet urát meztelenül sétálni a szégyenlős tevével.
A Hold lassan járta égi útját. Komótosan haladt a derengő fény elől, hogy végre nyugovóra térjen. Mosolyogva, kikerekedve tűnt el a láthatáron, átadva helyét a Napnak. A sátorban alvó asszony, kinek ura napok óta a sivatagban vadászik, kipirult arccal ébredt. Szemében még ott pironkodott az álom...
Szabó Gitta: Haiku
Képes vagy rá? Fer-Kai festményéhez
48)
Fekete, láng, kék
Fehér tollú madár száll/
Megtisztult lelkem
Kép forrása