A gyerek két vége

(fejes történetek, avagy csak a fejét, ott nem sántul)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy család, ahová a gólya egy újabb csemetét hozott, egy kisfiút. Mindenki nagyon örült, hogy a leányka mellé egy fiúcska is került. Így teljes volt a család.

Első történet

Egy napon a kisfiút édesanyja betette a járókába - még amolyan kerek, hálóval körbefont, összecsukható darab volt -, és gyerekestől kivitte a konyhába, hogy nyugodtan tudjon főzni. Így nem kellett mindig beszaladgálnia a szobába ellenőrizni az apróságot. El is voltak így édes kettecskén. A mama főzött, a gyermek gügyögött, anyukája válaszolt neki, mesélt és éneket, így szórakoztatta a porontyot. Történt, hogy a gyermek elunta a beszélgetést, nótázást és egy kis testmozgásba fogott, hogy elgémberedett tagjait bejárassa. Dundi ujjacskáival belekapaszkodott a hálóba, olyan erősen hogy ujjai kifehéredtek, és nyögdécselve felállt aprócska lábaira. A háló ingatag volt, ezért e művelet még nehezebben ment, de hamarosan megtalálta a járóka stabil keretét. Azt megmarkolva kiegyenesítette derekát, és nyújtózkodni kezdett. Addig, addig nyújtózkodott, már nem kapaszkodott, hanem egész testével nekitámaszkodott a járókának, így szabaddá vált mindkét keze. Ez után, hogy kitágult a világ, a testmozgás is megvolt, most a környezetismeret következett. Nyúlkált minden felé. A szép fehér szekrényt simította végig, majd az asztallábát fogdosta meg, végül ráakad a villany kávéfőző vezetékét. Ugyan elég magasan volt, vigyáztak a szülők nehogy baj történjen, de a gyermek addig nyújtózkodott, amíg elérte, és húzni kezdte. Mire a mama észrevette, és kidobta kezéből a fakanalat a kávéfőző lesett, hosszú csövével a gyermek kobakjára. Szerencsére nem történt semmi baja, csak a homlokán lett egy kisebb dudor.

Második történet

 Ez a kisfiú elég rosszevő volt, és sajnos anyukájának nem sok teje volt, így igen hamar rászoktatták az úgymond emberi ételekre. Történt egyszer, mikor a mamája az ebédet készítette neki, és mert még fogacskája nem nagyon volt, ezért az anyukája gondosan leturmixolta mindig neki az ennivaló. Így történt ez most is. Finom spenótfőzelékek készített neki édesanyja. A gyermek ott ült az etetőszékben az asztal közelében és vígan gagyarászva figyelte a konyhai műveleteket, hogy majd ha nagy lesz, ő maga is tudja, hogyan kell főzni. Nem lehet elég korán kezdeni, ezért mindig készen állt a bevetésre. A mama az asztalra állította a konyhai robotot, ráhelyezte a turmixot, beletette a forró spenótot és éppen a tetejét készült a helyére illeszteni mikor a kis kukta tanonc egy fürge mozdulattal a gombokhoz nyúlt, véletlenül sem tévesztve el azt amelyik az indítógomb, már kileste jó néhányszor, és elindította a masinát, ami szót is fogadott neki. Csak, hogy így fedél nélkül olyan volt, mint a rossz gyerek, akinek nem ízlik az étel és fújja kifelé a szájából, mert bizony a masina is ezt csinálta. Köpködte a forró spenótot amerre csak bírta. Na persze, a legtöbbel a gyermeket terítette be. Az egész arcocskája csupa zöld lett. Nagy sivalkodás tört ki. A mama kapta gyereket, azonnal vitte a zuhany alá, és hideg vízzel lemosta a zöld főzeléket, miközben igyekezett játékosan enyhíteni a gyermek ijedtségén: - Hová lett az én angyalkám? Kukucs! Bújj elő hamar! Mikor végre viszont látta a rózsaszín pofikát, ránevetett.

- Hát itt van az én kicsi szentem! – mondta, és magához szorította a gyermeket. Megringatta, megdajkálta, egészen addig, míg el nem aludt az apróság.

Harmadik történet

Úgy másfél éves lehetett a kisfiú mikor a család nyaralni ment Balatonfűzfőre. Magukkal vitték a két unokatestvért is, így volt kivel játszani. Egy családi házban szálltak meg, amely kissé távolabb esett a Balaton partjától, és igen meredek, vagy inkább lejtős udvarral rendelkezett. Jól felszerelt, gyermekeknek hinta, homokozó, aprócska medence, a nagyobbaknak és a felnőtteknek pingpongasztal, lengőteke. Történt egy alkalommal, hogy az udvaron játszottak. a lányok hintáztak, az unokabáty és az apa pingpongozni készültek, a mama pedig figyelt mindenre. Már amennyire tudott. Hol itt, hogy ott felügyelte a siserahadat. A hinták lengtek, jó magasan. Stabil vashinták, erős lánccal függesztve, alaposan meg lehetett őket hajtani. A lányok biztonsági lánccal bekötve, minden a legnagyobb rendben velük. A már szaladgáló kisfiú is szépen játszott a homokozóban, éppen tortát készített az ebédhez, mikor az unokanővér így kiáltott: - ide ne engedjétek Attust! A kisfiú, ahogy meghallotta a nevét, mint a szélvész rohanni kezdett. Indult az anya is, apa is, de mire odaértek a gyermek befutott a hinta alá. Az anya a hinta elé állt, hogy megállítsa, míg az apa felkapta a gyermeket, akinek a fejéből folyt a vér. Az unokanővér zokogva kászálódott ki a hintából, hogy ő nem akarta! Sírt mind a négy gyerek. A szülök bekötötték a kicsi fejét. Meghagyták a kamasz unokabátynak, hogy vigyázzon a lányokra, amíg ők odalesznek, mert orvoshoz kell vinni a kicsit. Az orvosnál szépen összevarrták Attus fején a bőrt. Szerencsére csak az, meg egy kis husika hasadt fel. Szép masnit is kötött rá a nővérke. Miután megnyugodtak, a tanácsokat is meghallgatták, végre visszamentek a nyaralóba, ahol a három gyermek kisírt szemmel kucorgott szorosan ölelve egymást. A kocsi hangjára szétrebbentek és siettek az érkezők elé, hogy minél többet meg tudjanak arról mit mondott a doktor. Attus csillogó szemekkel nézett rájuk. Arcán széles mosollyal újságolta: - Nem is féltem a doktor bácsitól, pedig neki is fehér köpenye volt!

Negyedik történet

Attus már elmúlt két éves, és büszke bölcsődés volt. Mint minden gyermekközösségben itt is gyakoriak voltak a betegségek. A náthát már nem is számolták, hiszen majdhogy nem folyamatosan felülfertőződtek egymástól a gyerekek. Ám most a bölcsiben felütötte a fejét a bárányhimlő. természetesen Attus nem lett volna Attus, ha nem kapja el a betegséget. Csupa pötty, hólyag volt a kicsi teste. Ecsetelték rázófolyadékkal, ilyenkor mintha hó hullna fehéredtek a pöttyök a bőrén. Telt múlt az idő, a hólyagocskák is szépen javultak, a gyermek is jobban érezte magát, így többet is virgonckodott. Egy reggel belebúj apja pizsamanadrágjába, és ugrálni kezdett az ágyon. Egyik ugrása olyan rosszul sikerült, hogy az epedás ágyról ráesett a vastag, többtagú vasradiátorra. Természetesen megint beszakadt a feje, de most inkább homlok részen. Ismét rohanás az orvoshoz, de most nem varrták, hanem kapcsozták a bőrét, és ismét masnit hordott egy ideig. Mire a bárányhimlős hólyagok végképp visszahúzódtak, addigra a kapcsokat is kiszedték, begyógyult a sebe, csak egy kis heg maradt utána.

Ennyi a fejes történet. Nem is lett sánta a gyermek, de az már biztos, hogy iskolás, kis kamasz, sőt még falat felnőtt korába is sűrűn bicsaklott ki a bokája, esett el, zúzta le a térdét, rándultak meg az inak. Így összegezve a két végét a gyereknek, rá kellett jönni, tiszta apja, és apai nagyapja. Vagy, hogy is!? Nem esik messze az alma a fájától? Azóta már felnőtt ez a fiúcska és bizton állíthatom, mindkét vége rendben van!

2014.03.07.