gitta1961
számláló:Számláló
Indulás: 2005-10-02
 
bejelentkezés:Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menű:Menü
 
:)

Barátnak lenni a legnagyobb felelősség!
                   (Szabó Gitta)

 

 
Egyéb alkotások:Alkotások
 
:))

Karácsonyi videós üdvözlet saját képeimmel, zenével!

Húsvéti, mosolyt fakasztó üdvözlet! Hanggal!

Pöttöm és krumplifej barátsága

 

 
Pályázatok és fotók

 

 
A viaszpecsétes tekercs titka

Szabó Gitta: A viaszpecsétes tekercs titka

 

Valamikor réges-régen, élt egy király, akinek két szép ikerfia volt, Irgum és Burgum. Ez a két fiú örökösen marakodott. Az egyik, egy csendes, jóravaló gyermek volt, míg a másik, mint akiben száz ördög lakozik, mindig csak a gonoszságon törte a fejét. A királyné még kisgyermek korukban meghalt, ezért a király az udvari boszorka, a varázsló, és a különböző szaktudású tündérek segítségével nevelte gyermekeit, akik szépen cseperedtek. Tulajdonság béli különbség egyre nagyobbá vált közöttük, míg nem egy napon annyira összevesztek, hogy a király hívta a boszorkát, hogy vessen véget végre ennek az állandó és értelmetlen vitának.

Apjuk a trónterembe hivatta fiait, ahol Kála, az udvari boszorka, elmondta, hogyan gondolná az örökös vitát megszüntetni. Mivel a királyfiak már nagyok és el tudják magukat látni, ezért az lesz a legjobb, ha az ősi birtokot, melyet egyik oldalról dombok, a másik végéről erdő határolt, kettéosztják. A tündérek segítségével új dombokat emelnek a két rész közé, így az új birtok egy biztonságos völgybe kerül majd.

Mivel a gonoszabbik fivért, Burgumot nem merték felügyelet nélkül hagyni, a szelídebb királyfi, Irgum költözött az új birtokra. Megkapott minden szükséges eszközt az önellátáshoz. Még mielőtt útjuk szétvált volna, a két fiú megesküdött, soha nem lépik át egymás küszöbét, és az alattvalók közül, senki nem mehet látogatóba a másik birtokára. Végezetül, az öreg király, mindkét fiának adott egy-egy viaszpecséttel lezárt tekercset, azzal a kitétellel, hogy csak akkor törhetik fel a pecsétet, ha valamiért igazolniuk kell a származásukat.

Telt, múlt az idő, az új birtok szépen fejlődött. Ifjú ura nagyon ügyesnek bizonyult. Büszke is volt rá az öreg király, aki egyre betegebb lett, míg nem, egy napon, hivatta Kála boszorkát, és a lelkére kötötte, ha ő már nem lesz, vigyázni fog Burgumra, hogy bajt ne okozhasson senkinek. Főleg ne bánthassa egy szem testvérét.

A király hamarosan meg is halt. A temetésre a szomszéd birtokról megérkezett Irgum királyfi és szépséges menyasszonya, Bíborka is. Burgum gyűlölte fivérét, amiért oly sikeresnek bizonyult, és mert apjuk mindig Őt dicsérte. Most, hogy látta a környék legszebb lányát az oldalán, még irigyebb és féltékenyebb lett, ezért lépésre szánta el magát. Arra gondolt, ha sikerülne a fiatalok közé állnia, testvére soha többé nem lenne képes másik párt választani magának, és nem születhetne utóda. Övé lehetne minden hatalom.

Mézes-mázas szóval elhitette vendégeivel, hogy megváltozott, nem kell tőle tartani. Tiszteletükre, hatalmas vacsorát is készíttetett. A vacsora alatt mindvégig Bíborkát bámulta. Szép szavakkal illette, udvarolt neki. Dicsérte szép ívű ajkait, csillogó szemét, hosszú, vörös árnyalatú haját, mely kacsú derekáig ért. A szelíd lelkű vőlegény, megbízott menyasszonyában, és elhitte testvére javulását, ezért nem vette észre a gyanús jeleket.

Egy alkalommal, Burgum úgy intézte, hogy jó barátja a birtok lovásza, azzal a hírrel járuljon elébe, hogy a vendég táltosa beteg lett, meg kellene nézni, mit tegyenek vele.

Így is történt. Mikor az ifjú meghallotta mi történt, azonnal megkérte testvérét, szórakoztassa egy kicsit a menyasszonyát, mert meg kell, nézze a lovát. Testvére biztosította segítőkészségéről.  Még be sem csukódott a hatalmas tölgyfa ajtó, hevesen udvarolni kezdett a lánynak, aki hamar zavarba jött, és elfordította orcáját. Burgum egy pillanat alatt elővette bűbáj fioláját, amit pohárnokától kapott. A benne lévő varázsitalból, cseppentett a szépséges hölgy poharába, miközben bocsánatot kért tőle, az előbbi viselkedéséért. Majd, hogy megnyugtassa, kezébe adta a poharat. A lány kipirult arccal, lesütött szemekkel vette át a kelyhet, amibe belekortyolt. Majd még egy kortyot, és még egyet ivott az ízletes italból. Észre sem vette, hogy a gonosz fivér arcán egyre szélesebb vigyor ül ki. Mikor aztán meghallotta testvére sietős lépteit, a lányt karjai közé kapta, és hevesen csókolni kezdte.

Testvére döbbenten állt a nyitott ajtóban.

            - Mit csinálsz? Nem szégyelled magad? Kihasználtad, hogy néhány percre itt kellett hagyjam veled a menyasszonyom? Már értem miért csaptad egész idő alatt a szelet neki! Hogy elcsavarhasd a fejét! Nem puszta udvariasságból, és nem, azért mert megjavultál!

            - Végre felébredtél! – nevetett a Burgum.        

- Hogy merészeled? – kapott kardjához a lelki békéjét vesztett Irgum. – Engedd el, vagy menten keresztül döflek!

            Burgum szemében furcsa fény villódzott. Mielőtt elengedte volna a lányt, még egyszer, utoljára megcsókolta, és testvére felé fordult: - Többé nem tudod őt szeretni! Mindig látni fogod magad előtt, amikor közelednél hozzá, ahogy kipirult az arca a csókomtól.    Burgum jóslata beteljesült. Ettől a naptól a Bíborka és Irgum királyfi, soha többé nem értek egymáshoz. A királyfi lelkét egyre súlyosabb bánat nyomta. Nem evett, nem aludt. Lefogyott, és hamarosan szülei után ment az égi birodalomba.

A birtok magára maradt.  Uraság nélkül, az elgazdátlanodott, önállótlan emberek nehezen boldogultak a gazdaság irányításával, ezért felosztották a földeket egymás között. Mindenki a saját területét gondozta, így teremtve meg a megélhetéshez szükséges élelmet.

 A régi pompáját vesztett palota romosodni kezdett. Az elszegényedett nemesek beházasodtak a nép közé, és a faluvá lett birtok magára talált, ismét fejlődni kezdett. A nap is örömmel fordult a serénykedők felé.

A dombokon túl élő gonosz fivér örült testvére halálhírének. Jobban sikerült a terve, mint gondolta. Most már senkitől sem kellett tartania. Maradék, még élő rokonait már rég száműzte a birtok legtávolabbi szélére, egy roskatag, romos tanyára, aminek a földjében nem termett meg még a tarack sem. Népét gyötörte, megfélemlítette. Kálát, az udvari boszorkát bezárta egy kagylóba, és belevetette a birtokán keresztül folyó patak vizébe. Így minden tündér, varázsló elmenekült, mert nem volt senki, aki megvédje őket az ármánykodás és cselszövés ellen. Mivel Burgum, az évek alatt sok varázslatot eltanult tőlük, nem voltak többé biztonságban.

A gonosz még sem volt boldog. Hiába félték alattvalói haragját, hiába hajoltak földig előtte, hiába követhette el büntetlenül a legnagyobb gonoszságot. Irigysége miatt nem tudta megbocsátani a völgyben megbúvó falu népének, hogy még így is, uraság nélkül is elérik, hogy náluk mindig süssön a nap, hogy csiripeljenek a madarak, hogy zöldelljenek a fák, míg nála, azon a hatalmas területen, soha nincsen napsütés, nincsen meleg, nincsenek szép élénk színek. Nem nőnek a virágok, nem énekelnek a madarak, csak gubbasztanak egész álló nap. Ráadásul, maradék száműzött rokona, az, az ostoba fajankó Bendegúz, a buta feleségével, és mihaszna gyerekükkel Apróddal, a legnagyobb nélkülözésben is képesek voltak a boldogságra. Ezt végleg nem tudta megemészteni, ezért innét is elkergette őket.

 Szegényeknek nem volt sok enni, inni valójuk, ruhájuk is csak egy váltás. Hamar összecsomagoltak és elindultak. Sosem jártak még a birtokon kívül, nem is tudták merre az arra, csak elindultak, amerre vitte a lábuk. Ha sárba léptek sárosak lettek, ha eső verte őket, vizesek lettek. Ha rájuk köszöntött az éj, a szabadban háltak.

            Egy nap aztán, egy domb állt előttük. Nagyon kimerültek voltak. Az asszonynak egyre jobban fájt a lába, amit még odahaza karcolt meg egy rozsdás szöggel, ami a kerítésből állt ki. Fáradtan rogytak le a földre. Egyre csak búslakodtak, majd összedugták fejüket, és megbeszélték mi tévők, legyenek. Sok választásuk nem volt, így elgyötörve, betegen fogtak neki a mászásnak. 

Ismét rájuk köszöntött az éjszaka, majd a nappal követte, mire felértek a dombtetőre. A dombtetőn végre megpihentek. Egymáshoz bújva aludtak el. A gyermek és az apja közrefogták a lázas asszonyt, hogy testükkel védjék.

Reggel mikor felébredtek, keltegették, rázogatták, szólongatták, de az asszonynak a szeme se rebbent. Nem adott életjelet. Ekkor vette észre az ura, hogy bizony már nem él. Könnyeikkel küszködve kerestek végső nyughelyet a testének. Végül, egy vastagabb ágból állítottak neki keresztet, majd szótlanul indultak tovább. Óvatosan alászálltak a dombok rejtekében meghúzódó apró falucskába. Utolsó erejükkel végig mentek a falu egyetlen utcáján és bevonszolták magukat a határban húzódó erdőbe. Építettek gallyakból, nagyobb ágakból, korhadt fákból egy kis menedéket a fejük fölé. Ez lett az új otthonuk, itt éldegéltek kettecskén, végre nyugalomban.

A gonosz Burgumnak, már csak egyetlen dolog állt a boldogsága útjába, még pedig a völgylakók boldogsága. Ha ezt is sikerülne tönkre tennie, végre megnyugodhatna, és egyedül csak ő lenne elégedett, és boldog.

Kitalálta, hogy egy mindent elsöprő, hatalmas vihart küld rájuk, ami a völgyben mindent porrá zúz. Az volna csak az igazi mulatság!

Gyűltek is a sűrű fellegek a falucska egén. A lakók sietve mentették kevéske vagyonukat. Egymásnak segítve hajtották a jószágot az ólba, karámba, istállóba. A kötélen száradó ruhákat összekapkodták, az udvaron játszadozó gyermekeket bevitték a házakba. Az ajtókat erősen bereteszelték. Az asztalokra előkészítették a gyertyákat. Csendben várakoztak.

Az erdőben, kopott ruhában, szakadt cipőben, két görnyedt alak gyűjtögette a letört, lehullott rőzsét, gallyakat. Meg, megálltak. Az idősebbik aggódva szólalt meg: - Meglásd! Nagy vihar lesz itt nem sokára!

- Akkor siessünk! – kapkodta gyorsabban a rőzsét az ifjabbik.

Mire biztonságba helyezték a rőzsét, és magukat is, addigra süvítő szél járt már a falu utcáján. Hevesen rázta a kapukat, a bádogtetőket. A kis templom harangját is megkongatta, és sűrű port kavart mindenfelé. Az ablakból bámultak kifelé az emberek, és gyors egymásutánban vetettek keresztet a mellkasukon.

A kitörő vihar teljes erejével söpört végig a falun, majd a szél nekicsapódott a dombok oldalának, melyek büszkén ellenálltak neki. Ettől a szél egyre hevesebben tombolt. Nem tűrte, hogy ellenálljanak erejének. Majd forgószélként vágtatott, süvített tovább, nem kímélve semmit. Befutott az erdőbe, tépte a fákat, törte az ágaikat. Volt, amelyiket gyökerestől csavart ki a földből. Egyre közelebb került a kunyhóhoz.

Az öregember szorosan ölelte magához sovány fiát, és beszélni kezdett. Úgy érezte itt az idő, hogy elmesélje neki a család történetét: - Tudod – kezdte a mesélést – valamikor régen…

A mesélésnek a közepéig sem ért, mire a vihar elérte a kunyhó előtt álló vastag törzsű, öreg fát, ezért sürgette kiszáradt, repedezett ajkát a gyorsabb beszédre. A lehető legtöbbet akarta elmondani Apródnak, mert nem volt benne biztos, hogy ő megéri még a vihar elvonulását.

- Fiacskám! Ha én nem élném túl a vihart, ha anyád után mennék, tudd, hogy szerettünk téged, és nem ilyen életet szántunk neked. És kérlek, soha, soha nem menj vissza oda, ahonnét elüldöztek bennünket!

- De édesapám! Hogy kívánhatod tőlem, hogy ezt a gonoszságot büntetlenül hagyjam? Én bizony véget vetek ennek, és meglátod, büszkén megyünk haza! Erre megesküszöm!

Közben, a faluban elült a vihar. Az emberek is előmerészkedtek házaikból. Csoportokba verődve tébláboltak, suttogtak, találgatták, vajon mi lehet az erdőben lakókkal.

- Én mondtam nekik, hogy nem biztonságos az erdő…

- Én is hívtam őket, lakjanak el a pajtában…

- Én bizony nem tétlenkedem itt tovább! – ugrott az egyik fiatalember. A nagytermetű, vörös hajú, pirospozsgás férfi az istállóhoz ment, felpattant a lovára, és egyenesen bevágtatott az erdőbe.

A vihar az erdőből is eltakarodott már, békesség ült mindenütt. Hamarosan ráakadt a rozoga viskóra. A gyermek éppen igyekezett eszméletlen apját kihúzni a szabadba. A kunyhóra rádőlt egy öreg, vastag törzsű fa. Szerencsére fennakadt egy másik törzsön, és nem zúzta össze a rozoga építményt.

- Várj csak! Segítek! – kiáltott oda a gyermeknek. - Mi történt?

- Nem tudom! Csak elaludt!

- Mindjárt megnézem – mondta és az ernyedt test fölé hajolt. Kezét az öregember nyakához tette, várt egy kis időt, majd így szólt: - ÉL! Hívok segítséget, bevisszük a falu orvosához, majd Ő megvizsgálja.

Az idő ólomlábakon járt az erdőben. A gyermek megtámasztotta hátát a kidőlt fa erős törzsében, apja fejét ölébe tette, és arcát simogatva beszélt hozzá. Biztos volt benne, hogy hallja, amit mond neki. Hamarosan egy szekér zörgésére lett figyelmes.

- Ide! Ide! – kiabált, és sírni kezdett. A férfiak, élükön a vörös hajú Móressel, gyorsan összeszedték a két vándor motyóját, feltették őket a szekérre, és elindultak.

            Szerencsére az öregembernek nem lett nagyobb baja. Az éhezés, a nélkülözés, az izgalmak megártottak gyenge szervezetének, ezért veszítette el eszméletét. Korházba vitték, ahol szépen erősödött. Amíg korházban volt addig a fiút Móres, a vörös hajú befogadta, és sajátjaként nevelte. Az eleinte zárkózott gyermek, lassan feloldódott, bizalmába fogadta a férfit, és elmesélte a történetet, amit apja mondott neki azon a viharos napon: - És én megesküdtem apámnak, hogy nem hagyom tovább garázdálkodni ezt a gonosz embert!

A férfi eldöntötte, hogy segít a gyermeknek, még sem engedheti egyedül a gonosz ellen. Móres felment a padlásra és a régi limlomok között kutakodott. Súlyos ládákat nyitott fel, kidobálta tartalmukat. Végre a hetedik ládában megtalálta, amit keresett. Öregapja mondta neki, hogy mielőtt elhagyná a falut, vegye magához a ládában rejlő tekercset, amin egy hatalmas viaszpecsét van, és a titkos talizmán. Nagy segítségére lehetnek majd. Leporolta kincseit, és lement a padlásról, majd szó nélkül betette őket hátizsákjába. Még nem tudta, hogyan használhatná fel a gonosz ellen, de biztos volt benne, hogy ha ott lesz az ideje, tudni fogja a módját.

Ezután elindultak. Meg sem álltak a dombokig. Mikor felértek a dombtetőre Apród így szólt: - Kérlek! Hadd időzzek egy kicsit anyácskám sírjánál! Mióta meghalt szegény még nem voltam nála.

- Rendben van! – szólt szelíden Móres. – Addig én is leülök, és rágyújtok egy pipára.

A kamasszá vált fiú hamar megtalálta anyja sírját, amit tüskés szeder futott be. Letérdelt mellé, és zokogva mesélte el az, azóta történt dolgokat. Nem tudni mi történt vele, az elméje bomlott-e meg, de hallani vélte anyja rég feledett hangját.

- Ne sírj egyetlen magzatom! Majd én segítek néked! Tudd meg, a nevelő apád, aki magához vett, és társadul szegődött ezen az úton, Ő a te nagybátyád. Van nála egy tekercs és egy talizmán. Hozzátok ide!

A fiú szaladt Móreshez, és már messziről kiabálta: - Nagybátyám! Kedves nagybátyám! – és közben óriás könnyek patakzottak szemeiből. A vörös hajú magához ölelte, megcirógatta: – Hogy mondod? Honnét veszed ezt?

– Anyám mesélte! Ott a sírjánál! Kérte vigyük hozzá a tekercset és a talizmánt.

A nagybácsi kérdezés nélkül felállt és a fiú után indult. A sírhoz érve levette vörös hajáról a sapkát, és mélyen meghajolt. Ekkor az asszony ismét megszólalt: – Kérlek! Tedd gyorsan a talizmánt a kereszt alá! Nincsen sok idő! És nagyon vigyázz a tekercsre! Az a bizonyíték!

Móres letette a talizmánt, amire fehér köd szállt. Kinyílt a teteje, majd be is csukódott.

A halott asszony ismét megszólalt: – Most már nyugodtan mehetek az angyalok közé. Olyan szépen énekelnek! Ti pedig, végig az úton toborozzatok össze mindenkit, akivel csak találkoztok, velük együtt menjetek a palotához. De vigyázzatok, csak jószívű embert vihettek.

Apród és Móres, ismét útra kelt. A hosszú és poros úton sokféle emberrel találkoztak. A szegénység, éhezés, nincstelenség az emberekből más, más tulajdonságot hozott ki. Voltak útonállók, akik elvették minden élelmüket. Voltak éhezők, akiknek ők maguk adták oda utolsó morzsáját a cipónak. Volt, aki becsalogatta őket a házába, éjszakai szállást kínálva nekik, majd kileste, mikor alszanak el. Kikutatta zsebeiket, a hátizsákot. Rátalált a talizmánra, amit gondolkodás nélkül ellopott.

Reggel mikor felébredtek, és keresték szállásadójukat, hogy megköszönhessék jóságát, akkor vették csak észre, hogy mi történt. Az ember kővé dermedve állt a konyha közepén, kezében tartva a nyitott talizmánt. Ekkor jöttek rá, hogyan tudják a jószívű, igaz embereket maguk köré gyűjteni. Többé nem tudta őket senki sem becsapni. Akivel csak találkoztak, a kezébe adták a talizmánt, és aki kinyitotta, menten kővé dermedt.

A gonosz uraság fekete madara, aki a határban őrködött, észrevette a sóbálvánnyá váló embereket, és jelezte urának a közelgő veszélyt. Burgum meghagyta neki, hogy repüljön vissza, és kövesse a csapatot, ő pedig, rájuk zúdítja a vihart, amit a völgyben élőknek szánt. A madár, hűen teljesítette ura parancsát, és nem tágított a kis csapat mellől. Az ég egyre szürkébb lett, vastag felhők tornyosodtak a csoport fölött. Móres így szólt a fiúhoz:- Azt hiszem, észrevették, hogy jövünk! Maradj mindig szorosan mellettem!

Alig mondta ki, máris hideg szél kerekedett. Először csak a port kavarta, majd tépni kezdte a fákat. Süvöltött, suttogott, és a fiút követelte. Móres hiába volt nagytermetű, izmos, a viharral szemben nem ért semmit földi erejével. A fiút nem tudta megvédeni, és a vihar elragadta mellőle. Kétségbeesetten rohangált, fel s alá. Törte a fejét mi tévő lehetne. Azt sem tudta hová vitte a vihar a legényt. Milyen segítő ő, hogy elvitték mellőle a fiút?

Ahogy így tépelődött, a csoportból előlépett egy vézna kis öregember. Szakállán még ott csimpaszkodott egy elejtett morzsa a cipó maradékából.

- Mert megosztottad velem utolsó falat kenyeredet, elárulom neked, elárulok neked egy titkot, aminek segítségével kiszabadíthatod a fiút. Csak hajolj lejjebb, hadd súgjam a füledbe – mondta reszketeg hangon.

Móres lehajolt hozzá, majd csalódottan egyenesedett ki.

- Hogyan tudnám én azt?

- Ha igazán akarod a fiút, ha tényleg szereted, és népet meg akarod szabadítani a nyomortól, menni fog! Csak mindig erre gondolj! És ne félj! Mert akkor nem sikerrühet, és a gonosz örökre markában tartja majd a világot!

Nem volt mit tenni. Móres egy patakhoz ment, amiben most izzott a víz. Forrt, bugyogott akár egy lávafolyam. Ebben kellett megkeresnie azt a kagylót, amire az öreg utalt. Félelem nélkül vetette magát a vízbe, ami sistergett körülötte. A többieknek a lélegzetük is elállt, hiszen még sosem látták ilyennek a folyót.

A víz alatt a vörös hajú egy csodálatos világot látott. Apró szárnyas lidércek, tündérek éltek nagy békességben odalent. Egy vízi palota tárt kapuja előtt egy zöld hínárruhás, mosolygós idős hölgy tárt karokkal fogadta őt, mint aki tudja, hogy jönni fog. Bent a palotában csend és békesség honolt. Fáradtan, testén a tüzes víz okozta sérülésekkel ült le a kényelmes tavirózsapamlagra. Miután kifújta magát elmesélte, mi járatban van.  Az öreg hölgy belefújt nádsípjába, és egy szemvillantás alatt a vízitündérek mind köréje gyűltek.

- Igyekezzetek tündérkéim! Csak sebesen! Hozzátok ide azt a kagylót! Csipkedjétek magatokat! – csilingelte csengettyű hangján.

Míg várakoztak a Hölgy moszatitallal kínálta vendégét: - Idd csak meg! Ettől majd elmúlnak azok a csúnya hólyagok!

Mire az ital elfogyott, a tündérek is visszaértek. Letették a kagylót az ember elé az asztalra. Móres óvatosan kezébe vette, megköszönte a segítséget, a szíves látást, és egy hatalmas karcsapással a vízfelszínen találta magát.

A parton várakozók örömükben kurjongattak, ugráltak, hogy a vörös halú ember sértetlenül tért vissza. Látta ezt a fekete madár is, és ismét gazdájához repült, hogy megvigye neki az újabb híreket.

Móres és kis csapata, végre elindultak, és megállás nélkül mentek a palotáig. A palotában egyenesen Burgum elé vonultak, aki már várta őket, és azon nyomban rikácsolni kezdett: - Hogy merészeltek ide jönni? És mi ez a csődület? Ki adott engedélyt?

Mórest nem olyan fából faragták, hogy egy kis kiabálástól megijedt volna, ezért szembeszállt a gonosz urasággal: – Nem kértünk engedélyt! Nekünk arra semmi szükségünk!

- Még, hogy nincsen! Micsoda szájhős! Na beszélsz te mindjárt másképp is! – nevetett gúnyosan. Kinyílt egy ajtó, és láthatatlan kezek bevezették rajta a megkötözött fiút. A tömeg felhördült, de Móresnek még a szeme sem rebbent.

- Na? Most hősködj, ha mersz! – kacagott a gonosz. Palotája falai mind beleremegtek ebbe a gúnyos kacagásba. Az emberek befogták füleiket, csak ne hallják. Móres zsebébe lapuló kagyló is erősen remegni kezdett. Majd felpattant a gyöngyház fényű héja, és Kála az a halott király kedvenc boszorkánya ugrott ki, akit Burgum a patakba vettetett. A gonosz fivér ijedten hátrálni kezdett.

Kála boszorkány megszólalt. Hangja olyan volt, mint a víz csobogása: - Látom, emlékszel még rám! Eljöttem, hogy végre végezzek a gonoszságoddal. De nem vagyok egyedül. Egy régi jóslatban meg volt írva, hogy lesz egy fiú és egy vörös hajú segítője, aki megtörik a hatalmad.  

- Az nem lehet! – dadogta a gonosz. Hiszen öcsém fiatalon halt meg! Nem házasodott össze Bíborkával! Nem született meg az örököse! – kiáltotta kétségbeesetten, de már tudta, hogy téved.

- Az átkod megfogant, többé nem érintették egymást, de a lány szíve alatt már ott növekedett a magzat. Őt nem tudtad elvenni. Titokban megszületett. Senki sem tudott róla, és most itt áll előtted – válaszolt a szépséges boszorkány, és a vörös hajú felé fordult: – Mutasd meg neki, amit hoztál!

A férfi megbabonázva nézte Kálát, a vízcsobogás hangú boszorkányt, és egy szó nélkül a gonosz Burgum elé lépett, kezében tartva a tekercset.

– Látod ezt? Felismered még a pecsétet rajta? – értette meg végre Móres is a jóslatot, és eszébe jutottak a halott asszony szavai, amiket a sírnál mondott.

A gonosz még jobban elsápadt. Annak a tekercsnek a másik felét látta maga előtt, amit még apja adott a két testvérrel, ami igazolja felmutatója származását. Lázasan keresett valami kiutat, valami megoldást. Kapkodó gondolataiban egy végső ötlete támad: - Mit szólnátok, ha elengedném a fiút? Akkor jót cselekednék, jó lennék! Ugye megkönyörülnétek rajtam? – és a fogva tartott fiú kötelékét, reszkető kezekkel kioldotta. 

- Látjátok? Elengedtem! Jó vagyok! Jó vagyok! Már nem bánthattok engem!

Eközben a fiú nagybátyja mellé szaladt, és reszketve csimpaszkodott annak kabátjába. Móres, hogy maga mellett tudta ismét a fiút, bátrabban szállt szembe a gonosszal.

- Igazad van! Meghagyjuk szánalmas életed, és jutalmul neked adjuk a másik meg-lepetést. Ezzel elővette a talizmánt, és a gonosz kezébe adta, aki örülve, hogy megmenekült, nevetve vette át tőle az ajándékot. Gondolkodás nélkül, kinyitotta a szépen csillogó talizmánt. Abban a pillanatban kővé vált, és vele együtt az összes rosszlelkű cimborája. Még a fekete madarak is keményen koppantak a palota márvány padlóján, ahogy lehullottak a levegőből.

A gonosz Burgum valamiért nem vált egészen kővé. Nyaktól felfelé megmaradt élőnek, hogy hallja és lássa mi lesz a büntetése.

- Eljött az idő, hogy amit apámnak ígértem, betartsam! – lépett elő Apród. – Mostantól abban a szegény házban kell élned, amiből minket száműztél! Minden nap látnod kell a szeretetet, ami eluralkodik a birtokodon! Amíg nem javulsz meg így kell lenni! Csak azért nem pusztítunk el, mert nélküled nem tudnák az emberek, milyen a szeretet!

A gonoszt kivitték a birtokszéli házba, és nap, mint nap, néznie kellett, hogyan válnak egykori társai szelíddé, boldoggá. El kellett viselnie, hogy már nem félnek tőle az emberek, hogy a gorombaságán csak nevetnek. Látnia kellett, hogy a Vörös hajú Móres és a kagylóból életre kelt szépséges Kála boszorkány között boldog szerelem szövődik, és házasságot kötnek. Majd az ő palotáját, átépítik és betölti minden zegzugát a szeretet. Az esküvőre meghívták a gonosz egykori népét, és meghívták a völgyben megbújó falucska minden lakosát is. Bendegúz az öregember teljesen felépült, és eljött az esküvőre. Ott találta egy szem fiacskáját, boldogságban, békességben.

Az ifjú pár, megkérte őket, lakjanak náluk, a palotában, hiszen az ő otthonuk is, és van bőségesen hely. A két települést egymástól elzáró domboldalba alagutat vágtak, így végre szabadon járhattak egymást látogatni az emberek. Egy reggel aztán vidám madárcsicsergésre ébredtek. A Nap is kisütött, és a virágok is kinyíltak. A gonosz meg tanult mosolyogni. Ekkor értette meg igazán, hogy miért volt a dombok között aranyló napsugár, színes virágok, trillázó madarak…

 

                                                                                  (Szabó Gitta: 2009-02-22)

 

 

 

 
KREATÍV: Egyedi, kézzek készült alkotások, ékszerek\
 
Megjelent könyvek, kiállítás
 
:)))

Őszi-téli versek magunknak: Szabó Gitta 321. oldaltól

Szabadok, Szabadon...2: Szabó Gitta írásai a 167-170 oldalon

Epreskert-2015 december

 

 

 

 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Névnap


 
:)

 


 

 

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre