07
Szabó Gitta 2008.07.17. 21:57
Tomi lehajolt, és minden erejét összeszedve felültette a fiúcskát, aki nem sokkal volt nála kisebb, a fa alsó ágára. Erről eszébe jutott az öreg diófa, amin az utolsó éjszakáját töltötte. Mély szomorúság töltötte el. Már nem is volt kedve ehhez a játékhoz.
- Miéjt nem jössz? – kérdezte Petike az ágon csücsülve.
- Menj csak, majd megvárlak.
Tomi leült a fa alá. Amint ott búslakodott, újra gyerekzsivajtól lett hangos az erdő. Nagy éljenzéssel ugrálták körbe az egyik leányt, aki egy fáról mászott le, kezében tartva valamit.
- Vajon mi van nála? – furdalta a kíváncsiság Tomi oldaldalát. – Jó lenne megnézni. – Petike! Merre bujkálsz? Gyere le, mert el akarok menni innét. Megnézném, minek örülnek annyira a többiek. Te nem szeretnéd látni?
- De, igen! Máj medek is, csak vájjál meg!
- Jól van, megvájlak.– válaszolt Tomi is selypítve.
Petike hamarosan láthatóvá vált a sűrű lomb között. Tomi lesegítette, aztán, uzsgyi neki, szaladni kezdtek a hangoskodók felé. Tomi annyira kíváncsi volt, hogy odakiáltott a gyerekeknek:
- Mit találtatok? Hadd nézzem én is!
- Ha sietsz, még láthatod! – kiáltottak vissza neki.
Tomiék lihegve értek oda. Petike az utolsó lépéseket barátjába csimpaszkodva, botladozva tette meg. Kata kezében egy aprócska madárfiókát vettek észre. Olyan picinyke volt, hogy még a tollai sem nőttek ki.
- Miért vetted ki a fészkéből? – nézett kérdőn a lányra Tomi.
- Csak úgy. Megsütjük.
- Megsütitek? – hökkent meg a fiú.
- Még szép! Mi vagyunk a táborozók. Itt van a tábor, tábortüzet rakunk, és nyárson megsütjük az ebédet.
- De hiszen ez egy kismadár!
- Az nem számít.
Tomi kitágult pupillákkal, fejét rázva figyelte, ahogy a tábortűzhöz való gallyakat egy rakásba hordják. Hirtelen erős kimerültség lett úrrá rajta. Nem tudta mitévő legyen, majd lábai, mintha külön életet élnének, szaladni kezdtek, egyenesen haza.
- Bogica! Bogica! – üvöltött kétségbeesetten Tomi. Kettesével szedte a lépcsőket. Nem nézett semerre, csak szaladt, hogy minél előbb célba érjen. Siettében észre sem vette, amikor kinyílt az ajtó, és egy hölgy lépett ki rajta.
- Hová lesz a sietség?
Tomi megtorpant. Nézte az előtte álló szépséget, akinek hosszú, aranyló haj omlott le a vállán, és egy meleg barna szempár nézett nyugodtan a lihegő fiúra, akinek, az jutott eszébe; - Akár egy tündér.
- Nos? – kérdezte ismét az asszony.
Tomi zaklatottan válaszolt:
- Én csak Bogicát…
- Talán én is jó leszek.
- A néni? De én nem ismerem…
- Tudom. Mi még nem találkoztunk. Te vagy az új fiú?
- Igen. Tominak hívnak. Szeles Tominak.
- Azt rögtön látni rajtad. Majdnem elsodortál. Mire ez a nagy sietség?
- A gyerekek!
- A gyerekek?
- Egy szegény kis madárfiókát akarnak megsütni…
A nő elnevette magát. Hangja csilingelve szállt, egészen a tábortűzhöz.
- Ez az a nagydolog? Tudod, ez a kedvenc játékuk. Ezzel múlatják az időt.
- Tetszik tudni róla?– csodálkozott Tomi.
- Igen, tudok.
- És nem tetszik ezért haragudni?
- Nem. Nem haragszom érte. Az a fontos, hogy jól érezzék magukat. Ezt minden új gyerekkel eljátsszák. Szegényekre alaposan ráijesztenek. – nevetett a nő ismét.
Tomi egy ideig csak állt, majd lassan megértette:
- Alaposan lóvá tették!
***
Másnap korán reggel indult a gyerekhad játszani. Messze, a réten túl egy fürge patak szaladt medrében. Keskeny fahíd ívelt át rajta. Az út, amiről Tomi nem tudta hová, merre viszi, egy távolabbi erdő felé vezetett. A fiú megilletődve és kíváncsian nézett körbe. Alaposan megfigyelt mindent. Kíváncsi szemlélődésében egy hang zavarta meg.
- Tomi! Gyere fürödni!
A fiú a hang irányába fordult. Egy kamaszodó legény integetett neki, aki már bokáig állt a patak hűs sodrásában. A víz fodrozódott a lába körül, és fel-felcsapódott a feltűrt nadrágszárig.
Tomi gyors léptekkel indult az integető felé. Amikor odaért, fürgén belegázolt ő is az átlátszó vízbe.
- Már itt is vagyok.
A fiú hirtelen fröcskölni kezdte a jövevényt. Tomi nem számított erre a fogadtatásra, de hamar magához tért
ijedtségéből, és vidám ficánkolás, ugrándozás, spriccelés vette kezdetét.
Jani és Tomi sokáig pancsoltak a patakban, végül úgy néztek ki, mint az ázott ürgék. Szájuk is lila volt már. Jani kiugrott a vízből, és szaladni kezdett az egyik lány felé, aki a fák között kószált, virágokat gyűjtögetve. Amikor észrevette a közeledő veszélyt, kétségbeesetten, sikoltozva igyekezett elszaladni, de Jani nagy növésének köszönhetően, egyetlen ugrással elkapta Réka ruhájának szegélyét. A lány elesett. Jani rávetette magát, szorosan ölelte. Szenei gonoszkodva csillantak össze a lány riadt szemeivel, és igyekezett minél jobban összevizezni őt.
Réka igyekezett szabadulni, mert a fiú ruhájából csorgó, csepegő víz, nagyon hideg volt. De Jani nem engedte el. Sőt! Élvezette borzolta a méregtől piros arcú leány hosszú haját.
Eközben, a többiek is odaértek. Köréjük gyűltek, és vidáman buzdították Janit, hogy még jobban vizezze be a lányt, akinek haja már teljesen összekócolódott, a víztől csomókban állt.
- Hozzatok még vizet! – kiáltott felbuzdulva a bíztatástól Jani. – nem elég lucskos.
Réka eszeveszett kiabálásával senki sem törődött. Fáradtan, fázva, tehetetlenül feküdt a fiú alatt. Már nem tudott tovább védekezni.
- Ezt megbánod! – sziszegte a fiú felé.
Két gyerek érkezett a patak felöl. Óvatosan, de gyorsan lépkedtek. A sapkájukból ki-kilöttyent a víz.
- Gyertek már! Siessetek!
Réka ismét hadakozni kezdett. Lábaival rúgkapált, ahogy csak tudott. Tágra nyílt szemei gyűlöletet sugároztak a vizet hozók felé.
- Öntsétek rá! – utasította Jani a kisebbeket.
Sanyi és Zolika kajánul vigyorogva öntötték nyakon a földre szorított szerencsétlen lányt.
- Disznók. Undok kis békák. Nyavalyások. Csak várjatok, mit kaptok ezért! – prüszkölte teljesen bőrig ázva a lány, aki a tehetetlen dühtől végül sírva fakadt.
Tomi elborzadva figyelte a jelenetet. A két kis gézengúz nevetve szaladt tova. Jani is felállt végre.
- Nna! – és a lányra mutatott: - Így kell ezt csinálni!
Tomi tátott szájjal állt előtte.
- Hogy tehetted? – tört ki belőle a döbbenet. – Hogy lehet valaki ennyire kegyetlen? Csalódtam benned.
Tomi lehajolt, hogy felsegítse a lányt. Jani kapva az alkalmon, meglökte a fiút. Tomi elvesztette az egyensúlyát, és zuhanni kezdett, egyenesen a Rékára. Esés közben igyekezett megtámaszkodni, ezért a maga elé tartott kezeire esett. Erős fájdalom hasított belé. Azt hitte eltörött mindkét csuklója. Fájdalmas hangon szisszent a lányra:
- Mássz! Mássz már ki alólam!
Réka kibújt, és Tomi végre elereszthette magát. A földre rogyott, és dagadt végtagjait tapogatta. Könnyeivel küszködve üvöltött Jani után: - Te egy vadállat vagy! Tudd meg!
Jani elszaladt, új rosszaság után kutatva. Réka vékony, őzike lábakon szaladt utána, egy pillantást sem vetve a fájdalomtól szipogó megmentőjére
|