A földszinten kinyílt egy ajtó, a Rózsaszínű Tündér kukucskált ki rajta.

   - Mi történt, Ég a ház? Úgy kiabálsz, hogy a konyhában potyogni kezdett a vakolat!

   - Anya! Ne tréfálkozz, amikor Tomi végre tudja a megoldást.

   - Ez igaz? – csapta össze kezét az asszony.

   - Igen – válaszolt a fiú büszkén. Torkát a sírás szorongatta.

   - De az is igaz, hogy Bogicának köszönhetem.

   - Bogica! Csak nem árultad el?

   - Nem. Anya, hogy gondolhatod ezt rólam?

   - Na azért! – fenyegette meg a kislány mutatóujjával. A gyerekek felé indult, akik a lépcső aljánál tébláboltak, nem tudták most mi tévők legyenek. Lehajolt hozzájuk, és a kislány felemelte. Megpuszilgatta, majd a kipirult arcú Tomi felé fordult:

- Menjünk, szóljunk a párnának.

            Odakinn friss szellő fújdogált, a fák susogva bólogattak. A ragyogó kék égen a Nap koronája aranyszínben tündökölt. A kis társaság útja a híd felé vezetett, ám alig távolodtak el a háztól, az illatos szellő szárnyán megérkezett a párna, magával hozva a birodalom összes vezetőjét, akik közül Tominak ki kell majd választania az igazit, az egyetlent, aki engedélyezheti a visszatérést a valódi világba.

   - Szervusz párna! – üdvözölte kitörő örömmel Tomi a barátját. – Éppen hozzád indultunk.

   - Tudom. Hallottam a nagy hírt, és gondoltam, inkább mi jövünk el hozzád, hogy minél előbb elmondhasd a választ, amit olyan nagyon nehezen találtál meg.

   - Annyira örülök! – ugrándozott Tomi.

   - Én is! – mondta Bogica bánatosan, hiszen neki most mindenképpen választania kell.

            A társaság visszamasírozott a házba. A nappaliban, a kanapén foglaltak helyet. Középen a párna, két oldalán a Kalauz és a Pilóta helyezkedtek el.

            Tomi csodálattal nézte őket. Arra gondolt, ha sikerül neki kitalálni, ki az igazi vezetője a birodalomnak, akkor talán hazaviheti Bogicát is.

   - Nos – kezdte a pilóta – Azt hallotta, tudod a megfejtést. Állj ide és add elő! Hallani szeretném!

            Tomi kezeit tördelte izgalmában, gyöngyözött a homloka, de szemét le nem sütve állt a bölcsek előtt. Megköszörülte a torkát, ami kiszáradt a félelemtől, majd belevágott: - A LUSTASÁG FÉL EGÉSZSÉG, DE EZ CSAK FÉL IGAZSÁG! – fújta egy szuszra.

***

   - Brávó! Brávó! – tapsolt mindenki.

   - Meg tudnád ezt magyarázni? Szeretném tudni érted-e azt, amit mondtál? – kérdezte a Kalauz.

   - Meg tudom magyarázni. Az első fele – A lustaság fél egészség - arról szól, hogy ha nem fáradunk bele a munkába, nem érhet bennünket baleset -, magyarázta a fiú, miközben a Pilóta egészen kicsire kuporodott össze.

   - A második fele, a – fél igazság -, azt jelenti, hogy a semmittevéstől testünk elpuhul. Tunya lesz, gyenge és erőtlen. Azután a gondolataink válnak zavarossá. Így aztán megbetegszünk. Vagyis, az állandó lustaság mindenképpen káros az egészségünkre.

            Az előadásnak ennél a részénél a Kalauz úgy kihúzta magát, hogy még egyszer akkora lett, mint amekkora egyébként is volt.

   - Ez igazán remekül hangzott! Azt hiszem, nem volt hiába való az itt töltött idő – ujjongott a párna. – Úgy tudom, kérdésed van – adta meg a jelet Tominak, aki már tudta mit kell tennie.

   - Persze, persze!

            Tomi egyenesen a Kalauznak szegezte a kérdést:

- Szeretném Bogicát magammal vinni – mondta fülig pirulva.

Minden szempár, és kihegyezett fül, a Kalauzra figyelt. Vajon mit válaszol?

Hosszú, hosszú csend következett, és minél hosszabbra nyúlt, Tomi annál nyugodtabb lett. Sőt, egyre felszabadultabbnak érezte magát. Végül arca is felderült, és széles mosollyal kiáltott fel: - Hugicám! Gyere ide! – nyúlt Bogica felé. – Örülsz?

   - Igen, nagyon! De azért… hajtotta le fejecskéjét szomorúan a kislány.

   - Nehéz itt hagynod a családodat, ugye? – ölelte át Tomi Bogicát, aki a szemébe nézett és így szólt:

   - Ők nem a családom.

   - Neem!? – csodálkozott a fiú.

   - Nem. Csak itt élek. Anya tündér. Ez volt a dolga, mint ahogy nekem Te voltál a feladatom.

   - Hát… ezek után már testvéred leszek, és otthon más lesz a feladatod. És az sem lesz mindig könnyű.