Kata vers, Pacsirtámhoz

Apró termete épp, hogy látszik,
Kezén-lábán görcs cikázik.               
Vézna testén túl nőtt a szíve,             
Jelszava cseng: „Nem adom fel!”  
Gondolatok szárnyán messze utazik,          
Rímeket farag, mesét ír és nótázik.              
Festett selymén szivárvány éled,               
Édesanyjának nagy, nagy örömére.
Napköziben mikor szerepet játszik,
Társainak szeme könnyben ázik.
Odaadja mindenét, kinek csak lehet,
Kicsinységében van a nagyszerűsége.
Egyedül felkelni nem tud, ha elesik,
Sírva-nevetve fájdalmán felülemelkedik.
Példája lehet Ő minden embernek,
Szívében miként őrizze a gyermeket.

Pacsirtámnak szól eme kis köszöntő,
Neve napján barátságát ezzel köszönöm!
Bánatomban oly sokszor felvidít,
Ezért nem tudom Őt nem szeretni!

(Szabó Gitta: 2009-11-24)